fbpx
Hívj minket: +36 1 577-4050
Szerző: Hírek, SALEjegyzet 2022.03.22 Cimkék: , , , ,

Az elmúlt két évben, a korábban megszokottakkal ellentétben ritkán tudtunk személyes találkozni. A közelmúltban ugyan több alkalommal is lehetőségünk nyílt a közös időtöltésre, de egy valami mindenkinek nagyon hiányzott már a szakmában: a rendezvények! A tavasz beálltával és a korlátozások megszűnésével egyre több olyan hírrel, cikkel találkozhatunk, melyek különböző rendezvényekre csábítanak. Ez természetesen az Adaptive Media életében sincs máshogy, ezért rögtön három rendezvénnyel is szeretnénk felcsigázni az idei évi várakozást.  Születésnapi Hello, WMN!  Partner oldalunk, a WMN hetedik születésnapja egyben két év után a Hello, WMN! visszatérését is jelentette.  A szülinappal egybekötött visszatéréshez pedig nagyon fontos és aktuális téma, valamint parádés vendéglista dukált: március 8-án Gyárfás Dorka a kiégésről, túlélésről, önismeretről, határhúzásról és testi-lelki méregtelenítésről beszélgetett dr. Gyurkó Szilvi aktivistával, gyerekjogi szakemberrel, dr. Füredi Júlia pszichológussal, kiégésszakértővel, Oroszlán Szonja színművésszel és Zacher Gábor toxikológussal.  Ma újra a nőket ünnepli a Glamour!  A GLAMOUR Women of the Year díjkiosztó gálája 2008 óta kerül megrendezésre Magyarországon. A díj és a szerkesztőség legfőbb szándéka az, hogy figyelmet, elismerést adjon a nőknek, és ezáltal javítsa a helyzetüket a társadalomban. A 2022. március 23-án este újra visszatérő gála e fontos üzenetet hordozva, egy igazi „Glamour-os” körítésben hozza el a rendezvények könnyed és felszabadító hangulatát.  Ha május, […]

Részletek...

Szerző: Hírek 2021.09.28 Cimkék: , , , , ,

A PODCAST az új platform! Partnereinkkel folyamatosan keressük azokat az innovatív megoldásokat, melyekkel új csatornákon tudják megszólítani a célközönségüket, alkalmazkodva a trendekhez és az olvasói szokásokhoz. A podcastek a médiatulajdonosok és a minőségi környezetet kereső hirdetők számára is a kommunikáció új útját nyitották meg. Több partnerünk is rendszeres friss adással rendelkezik, melyek népszerűségének bizonyítéka a magas hallgatói/követői szám. WMN oldalunk több podcast adással szólítja meg felhasználóit, októberben pedig elindul a kedvelt Beszélnünk kell! 3. évada! Partnerünk egy olyan hiánypótló beszélgetés sorozattal várja hallgatóit és hirdetőit, amit a WMN alapítója, D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus vezet. A Beszélnünk kell! podcast sorozat mindannyiunk életének kötőszövetéről: az emberi kapcsolatokról szól. Barátságok, párkapcsolat, szülő-gyermek viszony. Mert beszélnünk kell a kapcsolódásainkról, kötődéseinkről, elakadásainkról, megküzdési mintáinkról, traumáinkról, egymásról, magunkról – arról a viszonyrendszerről, amiben mindannyian élünk, ami a társadalmunk szövetét adja. Minden, ami ember és kapcsolat. Semmit nem tabusítunk, minden mondatot kimondunk. Átlagos hallgatottság: 20 ezer Eddig megjelent: 2 évad, 21 rész START: 2021. október 28. Megjelenés: minden második héten csütörtökön Hirdetési lehetőségek: pre-roll Kattints ide és nézd meg bemutatónkat a Beszélnünk kell! új évadáról! Egyedi ajánlatainkért és részletes információkért keresd kapcsolattartódat vagy írj a [email protected] címünkre! Ha pedig tovább olvasnál a portfóliónkban elérhető podcast […]

Részletek...

Egy nem mindennapi, kihívásokkal teli hónapon vagyunk túl és már bizakodva várjuk a pozitív híreket mi is, ezért áprilisi hírválogatásunkban megosztunk néhány érdekes cikket, amit figyelmedbe ajánlunk:  Május első hetén visszatekintettünk az előző áprilisi hónapra és büszkén állíthatjuk, hogy továbbra is stabilan az előkelő 4. helyen állunk . A WMN olvasói nem csak a cikkekben találhatnak segítséget és pozitív gondolatokat, de az Elviszlek magammal sorozat is rendhagyó részekkel készült: D. Tóth Kriszta egészségügyi dolgozókkal beszélget az új adásokban. Egészségügyi dolgozókkal készülnek az Elviszlek magammal rendhagyó részei A május nem lesz az igazi Media Hungary nélkül, de júniusban egy online konferencián vehetünk részt, ősszel pedig már reméljük személyesen is találkozhatunk a médiavilág egyik kiérdemelten népszerű rendezvényén! Eldőlt, mi lesz az idei Media Hungary-val Bizakodva tekintenek előre nem csak a médiavilág szereplői, de a fogyasztók is. Ahogy az MMonline cikkéből kiderül, a bizalmi index mélypontja után mostanra növekedést látunk Kevésbé pesszimisták az emberek Mi is látjuk partnereink megnövekedett látogatottságán, ami a Reuters kutatásából is kiderül: az emberek nagyon bíznak a hírmédiában, a legtöbben innen tájékozódnak a mindennapi történések kapcsán. Ezekben a hírforrásokban bíznak az emberek Mozgalmasan telt az időszak több cégnél is, a Café PR mellett a Cadreon is nevet és arculatot váltott, a Kreatív szerkesztőségénél pedig csapatmozgások voltak.   Nincs többé Café PR – nevet és arculatot váltott az ügynökség IPG launches Matterkind, retires Cadreon brand Jelentős csapatmozgások a Kreatívnál

Részletek...

Együttműködési megállapodást kötött a WMN.hu és az Adaptive Media, melynek értelmében 2019. augusztus 1-től a sales house végzi az exkluzív életmód portál display hirdetési felületeinek kizárólagos értékesítését az ügynökségek irányába.   A 2015-ben D. Tóth Kriszta által alapított oldal több mint 800 ezer olvasót ér el havonta, akik most júniusban együttesen 19 év és 189 napnak megfelelő időt töltöttek el a cikkek olvasásával. (forrás: DKT, 2019. júniusi adatok)   A WMN csatlakozásával így tovább erődösödött az Adaptive női elérése, mely többek között a Családinet.hu, Szülőklapja.hu, Style.hu, Impressmagazin.hu, Pszichoforyou.hu, Secretstories.hu, női tematikus portfólióval összesen közel 1,7 millió egyedi felhasználót szólít meg havonta a magyar médiapiacon. Forrás: DKT – Gemius 2019/06(15+ belföldi közönség)   „Jó érzéssel vágunk bele az újbóli, immáron minden médiatípusra kiterjedő együttműködésbe az Adaptive Media csapatával. A korábban használt modell nem fog változni, a médiaügynökségek irányába a display hirdetési felületeinket értékesíti majd az ottani sales csapat, az írott és videós tartalmi együttműködések, a rendezvényeinken történő megjelenések és minden egyéb non display megoldás értékesítésével továbbra is mi magunk foglalkozunk házon belül” tette hozzá Zákányi Gáspár a WMN kereskedelmi vezetője. „A WMN egy jól ismert, ikonikus brand a hazai tartalompiacon. Egyedi, bátor és nyitott hangnemével, megjelenésével, komoly szerkesztőséggel, minőségi tartalmával abszolút […]

Részletek...

Az Adaptive Media portfóliójába tartozó Családinet és Femcafe oldalak megduplázták látogatói elérésüket tavalyhoz képest. A sales house ráadásul újonnan csatlakozó női oldalakkal bővül közel 1,3 milliós havi elérést biztosítva a hirdetőknek női tematikában.       Jelentős növekedéssel indítja az évet több családi oldal is az Adaptive Media Sales House-nál. A portfólió női zászlóshajóiként ismert Femcafe és Családinet is csaknem megduplázta látogatóinak számát az elmúlt év során, így több mint egymillió, a női témák iránt érdeklődő olvasóval rendelkeznek havonta.   Az Adaptive Media női csomagját 2017 elejétől újonnan csatlakozó weboldalak is erősítik: a Pozitívnap életmód és kultúra témában, az Életszépítők környezettudatos cikkekkel, a Pszichoforyou az egészséges lélekkel foglalkozó tartalommal, valamint a Nyugtalottó a mindennapi bevásárláshoz kapcsolódó online nyereményjátékkal segíti a hirdetőket a női célcsoport minél szegmentáltabb elérésében.   Az új csatlakozókkal bővült Adaptive Női tematikus csomag az említetteken túl magába foglalja a Szülőklapját, a WMN-t, valamint további oldalakat, és összesen közel 1,3 millió egyedi felhasználót szólít meg havonta.   Adatok forrása: Gemius – DKT 2017/01(15+ belföldi közönség) és 2016/01(15+ belföldi közönség)

Részletek...

A 2016 augusztus 1-ével életbe lépő megállapodás értelmében az Adaptive Media Sales House végzi a WMN.hu desktopos és tabletes felületeinek médiaügynökségi értékesítését. Ezzel a már eddig is jelentős Adaptive női portfólió egy újabb kiemelkedő fontosságú taggal gazdagodik. A tavaly tavasszal indult, D. Tóth Kriszta által alapított és főszerkesztett WMN egyéni stílusával, nem hagyományos szerkezetével hamar példátlan népszerűségre tett szert. A desktop és tablet felületeket eddig önállóan értékesítették, de a site mostanra eljutott arra a pontra, ahol szükség van újabb erőforrások bevonására.   „A WMN indulásától fogva nagyon fontos számunkra és a közönségünk számára a letisztult arculat, a minőségi tartalom és a személyes, szókimondó hang. Olyan értékesítő partnert kerestünk, aki érti, hogy mitől működik jól a magazin, aki kiemelt fontossággal kezeli oldalunkat, és figyel arra, hogy a hirdetések illeszkedjenek ebbe a környezetbe. Meggyőződésünk, hogy az Adaptive Media mindezt biztosítani tudja számunkra.” – nyilatkozta D. Tóth Kriszta, a WMN alapító-főszerkesztője.   „A WMN.hu-t lendületes piacra lépésétől kezdve figyelemmel kísérjük, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy női tematikus kínálatunkat egy ilyen kiváló minőségű, friss és rendhagyó hangvételű taggal bővíthetjük. Portfóliónk alapköveit jelentik női oldalaink, a Femcafe.hu, az Apróséf.hu illetve családi oldalaink, a Szülőklapja.hu, a Családinet.hu és a Picibaba.hu, melyek kiegészülve a WMN-nel, még […]

Részletek...