Hívj minket: +36 1 577-4050

Az Adaptive Media nyerte el ismét a TV2-csoport online felületeinek értékesítésére kiírt tendert. Az idén már hatodik évébe lép az együttműködés a két cég között. A TV2 digitális médiafelületeinek 2014-es értékesítésére meghirdetett tenderen a pályázók közül az Adaptive Media Sales House lett a győztes, így a két cég 2008 vége óta tartó kereskedelmi együttműködése idén is töretlenül folytatódik.   „A TV2-csoport csatornáinak weboldalain – tv2.hu, fem3.hu, pro4.hu, supertv2.hu, valamint más tematikus site-okon, például a sztarbansztar.hu és a halatortan.hu –, egyre szélesebb körű és kreatívabb kommunikációs megoldásokat kínálunk az ügyfeleink számára. A portfóliónk hirdetési felületeibe beleértendőek a TV2 mobiltelefonokra vagy más eszközökre optimalizált megjelenési formái, az applikációk és később a widgetek is. Az egyre fejlődő felületeink hirdetésértékesítésével 2014-ben is az Adaptive Media Sales House-t bízzuk meg, akik már évek óta kiváló partnereink ezen a területen” – nyilatkozta Koltai Péter, a TV2 üzletfejlesztési igazgatója.   „A TV2 komoly elkötelezettséggel fejleszti a digitális portfólióját, ezért is különösen értékes számunkra, hogy folytathatjuk a hat évvel ezelőtt megkezdett közös munkát. Jelentős sikerként könyvelhető el, hogy az eddigi teljesítményünk és a versenytársakkal való összevetés alapján a TV2 vezetői újra bizalmat szavaztak nekünk” – nyilatkozta Sopov István, az Adaptive Media ügyvezetője a megállapodás megkötése után. „Fontos stratégiai […]

Részletek...

Hirdetésértékesítési megállapodást kötött az mfor.hu hírportál kiadója, a Menedzsment Fórum Kft. és az Adaptive Media Sales House. A gazdasági, pénzügyi és menedzsment témájú tartalmakat feldolgozó és közlő kiadvány 2014. januártól erősíti az Adaptive Media üzleti portfólióját. „– Az mfor.hu célja, hogy egyedi tartalommal szolgálja ki olvasóit, egy-egy eseményt, folyamatot, vagy adatot más, gyakran a mainstream médiától eltérő, de hangsúlyozottan független módon világítson meg.” – nyilatkozta Király Béla, az mfor.hu lapigazgatója a kiadvány küldetéséről. „– Bízunk benne, hogy az általunk előállított tartalmak kvalifikált és magas jövedelmű közönsége a hirdetők jelenleginél szélesebb köre számára is érdekes lehet. Reményeink szerint az Adaptive Media ebben hatékony partnerünk lesz a következő időszakban.” – tette hozzá a szakember.   „– A minőségi tartalmat szolgáltató gazdasági tematikájú online kiadványok nyújtják az egyik legjobb hirdetési környezetet a telekommunikációs, pénzügyi vagy éppen az autós szektor szereplői számára. Idén több értékes kiadvánnyal, köztük a széles körben ismert és elismert mfor.hu-val bővül az általunk képviselt üzleti kiadványok köre, amivel így még sokrétűbb és színesebb ajánlatokkal léphetünk az ügyfeleink elé.” – közölte Sopov István, az Adaptive Media ügyvezetője, a megállapodás kapcsán. Az Adaptive Media a legnagyobb hazai független hirdetésértékesítő szervezet a digitális média területén. Az online hirdetések mellett mobil és nyomtatott médiafelületeket, […]

Részletek...

  2014. január 2-ától Horváth Tamás az Adaptive Media Sales House ügyfélkapcsolati vezetője. Stratégiai fejlesztési terveinek hatékony megvalósítása érdekében ügyfélkapcsolati vezetőt nevezett ki az Adaptive Media Sales House Horváth Tamás személyében, aki 2014. január 2. óta irányítja az értékesítési csapat operatív munkáját. A szakember 2004-ben végzett a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán, és 2008 óta erősíti az Adaptive Media csapatát. Korábban a Café Connection Reklámügynökség projektmenedzsereként dolgozott.   „Amikor az Adaptive Mediához csatlakoztam, mindössze öten dolgoztunk a cégnél, ma tizenhatan vagyunk. Örülök, hogy részt vehettem ebben a dinamikus növekedési folyamatban. Most, hogy vezetőként is bizalmat kaptam, további sikerekre fogok törekedni a csapatommal.” – nyilatkozta Horváth Tamás, a legnagyobb hazai független online sales house új ügyfélkapcsolati vezetője. „Rengeteg újdonsággal és látványosan felfrissített portfólióval lépünk a piacra 2014-ben. Ügynökségi és hirdető ügyfeleink nívós, szakmailag kifogástalan kiszolgálása nagy és lelkesítő kihívás.” – tette hozzá. Az Adaptive Media az utóbbi hónapokban kiemelten nagy hangsúlyt fektetett portfóliójának bővítésére. 2013-ban a sales house elnyerte a 444.hu hirdetésértékesítési jogait, és már az Adaptive Mediával dolgozik a Computerworld-öt, a PC World-öt és a GameStar-t kiadó Project/029, az ApróSéf.hu, az IngatlanNet.hu és a Tőzsdefórum.hu is. 2014 januártól az Adaptive Media értékesíti az egyik legnagyobb hazai online kiadvány, az Időkép.hu hirdetéseit.  

Részletek...

  2014-ben az Adaptive Media értékesíti az egyik legnagyobb hazai online kiadvány, az Időkép.hu hirdetéseit. A vezető időjárásportállal kötött megállapodás a sales house dinamikus portfólióbővítésének legjelentősebb lépése.   Az Adaptive Media, a hazai online hirdetési piacvezető, független szereplője, 2013-ban kiemelten nagy hangsúlyt fektetett portfóliójának bővítésére. Júliusban a sales house elnyerte az Uj Péter nevével fémjelzett 444.hu hirdetésértékesítési jogait, az őszi időszakban pedig sorra jelentették be az új partnerekkel kötött megállapodásokat. Már az Adaptive Mediával dolgozik a Computerworld-öt, a PC World-öt és a GameStar-t kiadó Project/029, az ApróSéf.hu, az IngatlanNet.hu és a Tőzsdefórum.hu is.   Az év végi hajrában került pont a hazai piac egyik legnagyobb elérésű online kiadványát jegyző Időkép Kft.-val folytatott tárgyalásokra. Ennek eredményeképpen 2014-ben az Adaptive Media értékesítheti a vezető időjárásportál hirdetési felületeit. Az Időkép.hu látogatottsága vetekszik a legnagyobb hírportálokéval, csúcsnapokon jócskán meghaladja a félmillió egyedi látogatót. Többszázezren töltötték már le a népszerű Időkép mobilapplikációt Android és iOS platformon is.   „– Nagy reményekkel várjuk a 2014-es évet, hiszen mostantól a rugalmas, kreatív és újszerű megoldásokat alkalmazó Adaptive Media segítségével végezzük hirdetési felületeink értékesítést, ráadásul éppen most januárban ünnepeljük majd az Időkép fennállásának tizedik évfordulóját is. Portálunk már öt éve piacvezető az online meteorológiai szektorban, de ami még […]

Részletek...

Családias hangulatban fogadta az Adaptive Media csapata partnereit és persze leginkább gyermekeiket a sales house első Mikulás-váró ünnepségén.  Évről-évre együtt bulizik az Adaptive Mikulás a cég ügyfeleivel, ahogy ezt most is tette a Larus Rendezvényközpontban, de először rendezett családos összejövetelt az ünnep alkalmából a sales house csapata. Ahogy az Adaptive Media felnőtt, bővült és fejlődik, úgy gyarapszik a gyereksereg is körülöttük. Idén elérkezettnek látták az időt, hogy partnereikkel és azok gyermekeivel együtt vidám, hagyományos Mikulás-váró ünnepséget tartsanak. December 7-én az Adaptive Media portfóliótagjai – a Femcafe.hu, a Bien.hu, a Fem3.hu, az Apróséf.hu, a Családinet.hu, Szülőklapja.hu, a Picibaba.hu, a Gamestar.hu és a Nickelodeon.hu – közreműködésével szervezett rendezvényre izgatottan gyülekeztek a meghívott gyerkőcök és szülők egyaránt. A Mikulás-várásban a Palinta együttes és a Mocorgó-csapat segédkezett. A gyerekekkel együtt teremtették meg az ünnepi hangulatot, amíg meg nem érkezett maga a Mikulás, aki puttonyából nagy derültség közepette osztotta szét ajándékcsomagjait.   A sikerre való tekintettel biztosra vehető, hogy új hagyomány alakult az Adaptive Media céges rendezvényei sorában.  

Részletek...

Két új szakember csatlakozott az Adaptive Mediához. A legnagyobb hazai független online sales house értékesítési csapata Csabay Klárával bővült, Korsós Patrik pedig a kampánymenedzser-csoport legújabb tagja.   Az év végi hajrát új ügyfélkapcsolati menedzserrel bővülve kezdte meg az Adaptive Media Sales House értékesítési csapata, akik már a 2014-es évet tervezik. Novemberben Csabay Klára érkezett a céghez, aki munkáját Szabó Ákos értékesítési és üzletfejlesztési vezető irányításával végzi. Korsós Patrik szeptember óta erősíti az Adaptive Media kampánymenedzser csoportját. Vele együtt így rövid idő alatt két szakemberrel bővült a sales house munkatársainak létszáma. – Hirdető ügyfeleink és ügynökségi partnereink magas szintű kiszolgálása szükségessé teszi, hogy tovább bővítsük erőforrásainkat. – nyilatkozta Sopov István ügyvezető. „– Az új arcok új színeket is hoznak a cég életébe, ezért mindig öröm friss kollégákat üdvözölni a csapatban. Az Adaptive Média erőteljesen működő, folyamatos eredményeket elérő cég, s további sikereket vár 2014-ben is, melyeknek a mostani létszámbővülés elengedhetetlen feltétele.” Csabay Klára média és kommunikáció szakon végzett a Corvinus Egyetemen, és az Uniomediánál szerzett ügynökségi tapasztalatokat. Korsós Patrik a Kodolányi János Főiskolán diplomázott, és a DVD Mánia Kft.-től érkezett az Adaptive Mediához. Fotók: Fekete Attila  

Részletek...

  Szeptemberben a UPC formabontó kampánnyal vezette be a 444.hu felületein ultragyors, 240 Mbit/s sebességű új Fiber Power lakossági internetcsomagját. A kábelszolgáltató és digitális ügynöksége, a Fastbridge a kiadvány arculatához teljességgel illeszkedő, natív hirdetési koncepciót dolgozott ki. A sokak számára túlzottan is leegyszerűsítettnek tűnő kampányelemek komoly érdeklődést váltottak ki a látogatók között, és a konverziós eredmények is igazolták a taktikai elképzelés létjogosultságát.     A UPC és digitális ügynöksége, a Fastbridge a 444.hu és a hirdetésértékesítést végző Adaptive Media szakembereivel egyeztetve alkotta meg a 240 Mbit/s sebességű, ultragyors internetcsomag szeptemberi natív hirdetési kampányát az Uj Péter nevével azonosított közéleti hírfolyam felületeire. A kábelszolgáltató kompromisszumok nélkül „magára húzta” mind a sokak számára enigmatikus !!444!!! karaktersort, mind a kiadvány jellegzetes arculati elemeit és stílusát. „A UPC számára nem csak szolgáltatásaiban fontos a szórakoztatás  –  szándékunk az volt, hogy a lehető legjobban az adott felülethez, megjelenési környezethez illetve a 444 olvasóinak az igényeihez igazítsuk a megjelenésünk formáját és tartalmát.” – nyilatkozta Kiss Virág, a UPC kommunikációs vezetője. „A hétköznapi megbízásokon túlmutató kihívások adják meg a tevékenységünk savát-borsát. A szükséges összetevők: egy jó és egyszerűsége miatt is nagyon erős ötlet, kifejezetten az adott helyre szabva, mindez egy fogékony és támogató hirdetővel. Öröm és boldogság […]

Részletek...

Az Adaptive Mediával dolgozik a 444.hu Az Adaptive Media Sales House-t bízta meg a 444.hu-t kiadó Magyar Jeti Zrt. a nyolc hete indult kiadvány hirdetésértékesítési feladataival. Uj Péter és csapata repülőrajtot vett, a napi olvasórekord már meghaladta a 120 ezret, a Facebookon 23 ezer rajongójuk van. Uj Péter, az Index 2011-ben távozott emblematikus főszerkesztője idén február 25-én jelentette be, hogy csapatával új kiadvány indításán dolgoznak. A !!444!!! meghívásos értékesítési pályázatán az Origo, a Sanoma és az Adaptive Media vettek részt. A tárgyalásos folyamat második szakaszát már a Ringier-től a Magyar Jeti vezérigazgatói posztjára igazolt Kardos Gábor vezette, aki korábban tíz éven keresztül dolgozott együtt Uj Péterrel az Index menedzsmentjében. Többhetes tárgyalássorozat eredményeképpen június utolsó napjaiban a Magyar Jeti az Adaptive Mediával kötött megállapodást, aminek értelmében a sales house képviseli a hirdetési piacon a !!444!!!-et. „Nagy eredmény és komoly lehetőség, hogy a !!444!!! alig pár hét alatt fel tudott kerülni a médiapiaci térképre, tartalom és brand szempontjából is ismertté vált. Úgy tűnik, sikerült némi friss lendületet hozni a médiapiacra. Olyan sales megállapodásra törekedtünk, amivel hasonlóan dinamikus lehet az építkezés következő szakasza is. Remek, hogy az Adaptive-val sikerült szövetkeznünk: a tudást és a szakmai kreativitást kerestük, bennük mindkettőt megtaláltuk. Izgalmas lesz, amit […]

Részletek...