Hívj minket: +36 1 577-4050

5 éve kötött partneri együttműködést a 444 az Adaptive Mediával. Az évforduló kapcsán a hírportál és a sales house ügyvezetői értékelték az elmúlt fél évtized közös munkáját. „2013-ban gyakorlatilag együtt jelentkeztünk be a már akkor szűkülő reklám- és médiapiacra. A 444 pár év alatt elérte a havi kétmillió egyedi olvasót és a félmilliárdos reklám-árbevételt; a digitális piac kicsi, de karakteres szereplőiként követendő példává lettünk. A korai szakaszban az újság személyessége, élő hírfolyama, designja, hangütése, sajátos videós eszköztára és márkája keltett feltűnést. A közelmúltban sikeres crowdfunding projekteket bonyolítottunk, gazdasági-tudományos folyóiratunkat, a Qubitot is útjára indítottuk, és továbbra is a szabad újságírás legerősebbjei között vagyunk hírben, elemzésben, tényfeltárásban, szórakoztatásban. Az Adaptive-val a korábban példa nélküli statikus, elegáns, egészképernyős hirdetési felületekkel (Brutus) indítottunk 2013-ban, és a hazai piacon elsőként kezdtünk natív videós és szöveges hirdetésekkel dolgozni. Azóta is folyamatosan, közösen innoválunk a formai és üzleti dimenziókban, ahol és amíg a piaci logika érvényesül. Büszkék vagyunk minderre, és mindazokra, akikkel az elmúlt öt évben együtt dolgozhattunk.” – foglalta össze Kardos Gábor, a 444 alapító-vezérigazgatója.   „Nálunk fontos szempont, hogy hosszú távon dolgozzunk együtt minőségi partnerekkel, akikkel közös sikereket érünk el. Partnerségünk a 444-el erre talán az egyik legjobb példa: az elejétől mi értékesítjük az […]

Részletek...

Már 1,2 millió magyar online hírolvasó elérését kínálja 2016. januártól az Adaptive Media a Magyar Nemzet Online-nal kötött médiaértékesítési megállapodás eredményeképpen. 2016. januárban stratégiai médiaértékesítési megállapodást kötött a Magyar Nemzet Online kiadója az Adaptive Media Sales House-zal. A hirdetéseit korábban önállóan értékesítő MNO-val bővülve a legnagyobb hazai független hirdetési hálózat 1,2 millióra növelte hír- és gazdasági csomagjának havi egyedi elérését. Az együttműködés keretében az mno.hu  videohirdetési megoldásai a jövőben a Videohouse kínálatában lesznek elérhetők. „Nagy büszkeség számunkra, hogy újabb neves kiadványt üdvözölhetünk a többek között a 444.hu-t, a 168óra.hu-t, a válasz.hu-t, a privátbankár.hu-t és az mfor.hu-t magában foglaló hírportfóliónkban,” nyilatkozta Sopov István, az Adaptive Media ügyvezetője a szerződéskötés kapcsán. Az Adaptive Media médiaértékesítési stratégiájának egyik alapköve a tematikus kiadványcsoportok együttes elérésének hatékony kihasználása. A különböző oldalak egyedi megoldásai és a kiadványokon átívelő standardizált hirdetési lehetőségek révén a sales house rendkívül hatékony ajánlatokat biztosít az egyes hirdetők igényeinek megfelelően. „Nagyra értékeljük az Adaptive Media szakértelmét és a reklámpiacon betöltött szerepét. Bízunk abban, a 2015 szeptemberében megújult mno.hu a 21. századi minőségi újságírás eszközeivel valamint az Adaptive Media innovatív hirdetési megoldásaival tovább növelheti a meglévő ügyfélkörét és hirdetési bevételeit”, nyilatkozta Sarus Erika a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. kereskedelmi igazgatója.

Részletek...

Több tucatnyi mobil oldallal, mobilra optimalizált médiafelülettel, mobilapplikációval és reszponzív megoldásokkal lép a piacra az Adaptive Media Sales House új mobilhirdetési üzletága.      Ugrásszerűen fejlesztette mobilhirdetési portfólióját 2014-re az Adaptive Media. A sales house kínálatában megtalálhatók a 444.hu nagy látogatottságú reszponzív mobilfelületei, rövidesen pedig a 444-es applikációk is, az Időkép.hu többszázezres elérésű mobil oldalai és applikációi, valamint több tucatnyi üzleti, szakmai és életmóddal kapcsolatos kiadvány mobilmegoldásai is. Az Adaptive Media a kiemelkedő méretű és tartalmi gazdagságú portfólió hatékony értékesítésére mobil üzletágat hozott létre.   – Óriási bővítést hajtottunk végre 2013 végén a mobilhirdetési portfóliónkat illetőleg, ami örömteli kihívásokat jelent a számunkra és nagy várakozással tölt el bennünket a jövőre nézve. – közölte Szabó Ákos, az Adaptive Media üzletfejlesztési vezetője. – Rendkívül változatos tartalmi környezetet és formai eszközöket nyújtunk immár mobilfelületeken is, és törekszünk rá, hogy ebben a műfajban is az Adaptive Mediától más területeken megszokott kreatív megoldásokkal tudjuk kiszolgálni ügynökségi és hirdető ügyfeleinket. –   – ­­2014 egyértelmű mérföldkő a mobilhirdetések szempontjából az Adaptive Media számára. – nyilatkozta Sopov István, az Adaptive Media ügyvezetője. – Látványos új mobilportfóliónk gazdag kínálatával, a benne található népszerű és nagy elérésű kiadványokkal komoly pozíciót szándékozunk kivívni a piacon. Az újonnan létrehozott mobilhirdetési divíziónk […]

Részletek...

  Szeptemberben a UPC formabontó kampánnyal vezette be a 444.hu felületein ultragyors, 240 Mbit/s sebességű új Fiber Power lakossági internetcsomagját. A kábelszolgáltató és digitális ügynöksége, a Fastbridge a kiadvány arculatához teljességgel illeszkedő, natív hirdetési koncepciót dolgozott ki. A sokak számára túlzottan is leegyszerűsítettnek tűnő kampányelemek komoly érdeklődést váltottak ki a látogatók között, és a konverziós eredmények is igazolták a taktikai elképzelés létjogosultságát.     A UPC és digitális ügynöksége, a Fastbridge a 444.hu és a hirdetésértékesítést végző Adaptive Media szakembereivel egyeztetve alkotta meg a 240 Mbit/s sebességű, ultragyors internetcsomag szeptemberi natív hirdetési kampányát az Uj Péter nevével azonosított közéleti hírfolyam felületeire. A kábelszolgáltató kompromisszumok nélkül „magára húzta” mind a sokak számára enigmatikus !!444!!! karaktersort, mind a kiadvány jellegzetes arculati elemeit és stílusát. „A UPC számára nem csak szolgáltatásaiban fontos a szórakoztatás  –  szándékunk az volt, hogy a lehető legjobban az adott felülethez, megjelenési környezethez illetve a 444 olvasóinak az igényeihez igazítsuk a megjelenésünk formáját és tartalmát.” – nyilatkozta Kiss Virág, a UPC kommunikációs vezetője. „A hétköznapi megbízásokon túlmutató kihívások adják meg a tevékenységünk savát-borsát. A szükséges összetevők: egy jó és egyszerűsége miatt is nagyon erős ötlet, kifejezetten az adott helyre szabva, mindez egy fogékony és támogató hirdetővel. Öröm és boldogság […]

Részletek...

Az Adaptive Mediával dolgozik a 444.hu Az Adaptive Media Sales House-t bízta meg a 444.hu-t kiadó Magyar Jeti Zrt. a nyolc hete indult kiadvány hirdetésértékesítési feladataival. Uj Péter és csapata repülőrajtot vett, a napi olvasórekord már meghaladta a 120 ezret, a Facebookon 23 ezer rajongójuk van. Uj Péter, az Index 2011-ben távozott emblematikus főszerkesztője idén február 25-én jelentette be, hogy csapatával új kiadvány indításán dolgoznak. A !!444!!! meghívásos értékesítési pályázatán az Origo, a Sanoma és az Adaptive Media vettek részt. A tárgyalásos folyamat második szakaszát már a Ringier-től a Magyar Jeti vezérigazgatói posztjára igazolt Kardos Gábor vezette, aki korábban tíz éven keresztül dolgozott együtt Uj Péterrel az Index menedzsmentjében. Többhetes tárgyalássorozat eredményeképpen június utolsó napjaiban a Magyar Jeti az Adaptive Mediával kötött megállapodást, aminek értelmében a sales house képviseli a hirdetési piacon a !!444!!!-et. „Nagy eredmény és komoly lehetőség, hogy a !!444!!! alig pár hét alatt fel tudott kerülni a médiapiaci térképre, tartalom és brand szempontjából is ismertté vált. Úgy tűnik, sikerült némi friss lendületet hozni a médiapiacra. Olyan sales megállapodásra törekedtünk, amivel hasonlóan dinamikus lehet az építkezés következő szakasza is. Remek, hogy az Adaptive-val sikerült szövetkeznünk: a tudást és a szakmai kreativitást kerestük, bennük mindkettőt megtaláltuk. Izgalmas lesz, amit […]

Részletek...