fbpx

Szerződést kötött az Adaptive Mediával a Media1.hu tulajdonosa.

Kevesebb mint két hónappal azután, hogy idén január 8-án a nagyközönség számára is elérhetővé vált a Media1 hírportál, március 1-jén partneri szerződést írt alá az Adaptive Media reklámértékesítő ház és a Media1 tulajdonosa, a Vipcast Media.

A partneri szerződés alapján március 1-jétől az Adaptive Media segíti az új híroldal főleg FMCG, illetve autóipari, pénzügyi hirdetőknek szánt reklámfelületeinek értékesítését. A Media1 tulajdonosa változatlan formában a Vipcast Media marad, mely jellemzően médiaszakmai hirdetők felé közvetlenül is végezni kíván reklámértékesítést.

„Miközben a Media1 részben olvasói hozzájárulásokból is szeretné fedezni működésének költségeit, eddig is megjelentettünk minimális mennyiségben automatizált hirdetéseket, hiszen a kezdetektől fogva egyértelmű, hogy csak több bevételi láb együttes megléte esetén biztosítható az oldal működtetése, illetve a majdani fejlődés. Szerencsére mostantól egy reklámértékesítésben járatos, régóta a szakmában dolgozó csapat segítségét is igénybe vehetjük, ami jótékony hatással lehet a hirdetések minőségére és a bevételek stabilizálására. A partneri megállapodás szándékaink szerint lehetővé teszi, hogy a tényleges tartalom-előállítás teendőire fókuszálhassunk”

– mondta el Szalay Dániel, a Media1.hu alapító-főszerkesztője, a Vipcast Media ügyvezetője.

„Az Adaptive Media eddigi több mint 11 éves működése során kiemelt figyelemmel kísérte és támogatta a magyar digitális piac fejlődését. Célunk továbbra is egy minőségi, exkluzív tartalmakat kínáló portfólió fenntartása, így több szakmai kiadvánnyal dolgozunk együtt, akik a saját területükön valami egyedit tudnak nyújtani az olvasóknak. Ilyen a Media1.hu oldal is, ahol a piacunkat meghatározó legfrissebb hírekkel, interjúkkal, helyszíni tudósításokkal és más exkluzív tartalmakkal találkozhatnak az érdeklődők. Bízunk benne, hogy ezzel az indulással egybekötött partneri megállapodással a média világa iránt érdeklődő, értékes célcsoport igényeit teljeskörűen ki tudjuk szolgálni.”

– nyilatkozta Csizmadia Ildikó, az Adaptive Media partnerkapcsolati vezetője a szerződéskötést követően.

„Örömmel mondhatom, hogy a jelenleg meglehetősen összetett médiapiaci környezet ellenére a Media1 indulása a vártnál is jobban sikerült. A híroldal látogatottsága ígéretesen alakul, de legalább ilyen fontos, hogy más szerkesztőségek is előszeretettel hivatkozzák információinkat. Köszönettel tartozom az olvasóinknak is, hogy segítik az oldal működését, és remélem, hogy az olvasói- és a majdani reklámbevételek együttesen stabil működést tesznek majd lehetővé hosszútávon”

– tette hozzá Szalay Dániel.

A Media1.hu oldalt működtető Vipcast Media 2001 óta működik. A vállalkozás tulajdonosa a kezdetektől Szalay Dániel, az idén indult oldal főszerkesztője, aki közel 25 éve dolgozik a média szakmában újságíróként.